A kérdés jogos, és a nagy szervezkedés közepette (és érdekében) meg is adjuk a válaszokat.
AZÉRT, mert történt egy rettenetes katasztrófa, aminek nem lett volna szabad soha senkivel megtörténnie. Gyerekek, felnőttek haltak meg, kerültek kórházba, családok váltak önfenntartóból földönfutóvá. Odalett a növény- és állatvilág sértetlensége. Nem is kérdés, hogy segítségre szorul az érintett térség.
AZÉRT IS, mert van egy ember, akit azt mondta, ő is segíteni akar. Nemcsak SMS-sel és egyedül, hanem valami többel, és másokkal együtt. Ő Süveg Gábor, a kezdeményezés ötletgazdája (interjú vele itt). Pénzt adományozni hasznos és jóleső dolog mindkét félnek, de több kedvet lehet csinálni az adományozáshoz, ha kapható is cserébe valami kézzel fogható, ami emlékezteti az adományozót arra, hogy ő is segített, és ösztönzi arra is, hogy ha kell, majd máskor is segítsen. És az emberek zömének mindig van még egy kis helye a falon egy újabb képnek, ugyebár :)
ÚGY történt, hogy Gábor kitalálta, szólt pár barátnak, akik szóltak pár barátnak, akik szóltak pár barátnak. Eközben pedig a Twitter-t is használtuk a kezdeményezés hírének terjesztésére. Létrehoztuk a Facebook-csoportot, majd pedig ezt a blogot. Tekintettel arra, hogy jelentős földrajzi távolságokra élünk egymástól, az internet használata nagy szerepet tölt be a szervezésben. Ahogy terjedt a kezdeményezés híre, úgy jelentkeztek egyre többen és többen felajánlásaikkal, még most is folyamatosan frissül a táblázatunk, már 60 fölött jár a leegyeztetett felajánlások száma, és ez még több lesz, mivel a festőművészek, grafikusok, fotósok felajánlásait október 15-ig gyűjtjük.
ÚGY fog zajlani az árverés, hogy egy internetes aukciós oldalt készítünk, ahol megtekinthetőek a műalkotások, és regisztráció után lehet licitálni. Az aukció november első hetében ér véget (meglepetés-részletek ezzel kapcsolatban később). A licitnyertes összegek segélyszervezethez kerülnek átutalásra, közvetlenül a licitnyertestől. Mi NEM gyűjtünk pénzt, nem is gyűjthetünk, de nem is akarunk. Árverést szervezünk, lebonyolítunk, és örülünk, hogy ilyen módon tudunk segíteni.
ÉS KICSODÁK? Sok és egyre több segítőnk van a különböző részfeladatokban, a fő szervezési tennivalókban Gábornak Baráth Katalin, Farkas Mariann, László Maya és Selmeczi Nóra segít. Mindenki azt adja hozzá az akcióhoz, amije van: tudását és kapcsolatait.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://iszaparveres.blog.hu/api/trackback/id/tr432362785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mimindannyian · http://wmiki.blog.hu/ 2010.10.11. 15:31:27

Vörösiszap - merchandize, ez kell nekünk.
süti beállítások módosítása